Magamról

Kiss Róbert vagyok. Közel 20 éve foglalkozom természetes gyógymódokkal. Ifjú korom óta nagy érdeklődéssel kutatom emberi létünk titkait, csodáit. Mindig Is hittem, hogy a látható világunkon túl, létezik egy meg nem fogható létünk. Hús, vér lényünk mögött létezik egy nem látható, de érzékelhető , minket nagyban befolyásoló erő. Nem bocsátkoznék filozófikus, vagy tudományos eszmefuttatásba, hogy  meghatározzam pontosan mi ez. Ahányan vagyunk, annyiféle értelmezzük. Maradjunk annyiban, hogy van valami a fizikai létünkön túl, ami nagyban meghatároz minket. Misztifikáljuk, kicsit félelmetesnek látjuk, ugyanakkor kíváncsisággal teli vonzalmat érzünk irányába.

Megosztanék egy történetet az olvasóval, ami a családi történetünk fontos epizódja és az én életemnek egy meghatározó sarokköve.

Az eset több mint 15 éve történt. Egy családi konfliktus során arra lettünk figyelmesek, hogy édesanyánk arca eltorzul. Mozgása, beszéde kontrollálatlanná vált. Azonnal mentőt hívtunk. A kórházba szállítás után kiderült, hogy édesanyánk agyvérzést kapott, melyet a hirtelen magas vérnyomás okozott. Megkérdeztük, hogy lesz-e maradandó károsodás, melyre az volt a válasz, hogy ezen kár egyenlőre gondolkodni, mert nem sok esélye van a túlélésre. Ha túléli a következő két napot, akkor beszélhetünk erről, de “Nem az az ember fog kimenni a kórházból, mint aki bejött”. Élet halál közt lebegett, bénán.

A húgom azonnal felkereste a családunkat régóta kezelő természetgyógyászt. A hölgy Wolf Emilné Erzsike, veszprémi kineziológus volt. A kezelés a tragédiát követő napon kezdődött és rajtunk keresztül történt. Mivel felváltva látogattuk anyut a kórházban, így adta magát, hogy a kineziológiai kezelésekre is felváltva mentünk. Édesanyám bénulása 2-3 nap alatt teljesen feloldódott. Még napokig zavarosan viselkedett kissé, de határozottan jobban volt napról-napra. 1 hét múlva saját lábán hagyta el az intenzív osztályt, és pár nap rehabilitáció után hazajöhetett. És valóban kissé más ember lett, de pár hónap elteltével senki nem mondta volna meg, hogy egy ilyen súlyos traumán esett át. Az orvosai „csodaként” emlegették a felépülését, mert mint utólag elmesélték az ilyen fokú és típusú agyvérzések a kisagy beékelődésével, légzésleállással, halállal prognosztizálhatók. Hiszem, és tudom, hogy a mi közbenjárásunk hozta vissza őt.

Az eset óta és a kezelés közben átélt élmények hatására, nem csak hiszem, hanem járom is ezt a másik utat.